Keveset mesélek róla, de anno 2013-2014 magasságában az első 1000 követőmre úgy tettem szert, hogy egy sor különféle fotós Instagram kihívásban vettem részt, nagy örömmel. Ugyan a fotós képességeknek anno még eléggé híján voltam, de a különféle hashtag kezdeményezések és közösséget megmozgató kihívások lehetővé tették számomra, hogy a világ minden tájáról hasonló gondolkodású és hasonló érdeklődésű emberekkel tudjak kapcsolódni, vagyis elérjem a személyes profilom célcsoportját. A közösségi hashtagek és kihívások a teljes Instagram-utamat végigkísérték: 2017-ben elindítottam a magyar közösségben a #csendéletkép hashtagem, 2019-ben pedig maga az Instagram is egy kihívást indított azzal a képpel, amit tőlem osztottak meg. Most, hogy a járványveszély felborította az életünket és új lehetőségek után kutatunk, hirtelen megint annyi szuper Instagram kihívás terjed a közösségben, hogy a „régi szép időkre” emlékeztet, ha belépek az alkalmazásba. Valószínűleg sokan akkor még fent sem voltatok rajta, mindenesetre a mai bejegyzésben 10 szuper Instagramos kihívást ajánlok a figyelmedbe a #maradjotthon idejére, és bemutatom azt is, hogyan használd a napokban érkezett vadiúj kihívásmatricát.

Miért érdemes részt venned ezekben?
Mondnanom sem kell, maga a kreativitás, inspirálódás mennyit ad az embernek, miközben beszűkül az életterünk. De az alkotáson túl ezek a közösségi és storytelling hashtag kihívások mindig szuper lehetőséget adnak arra is, hogy hasonló gondolkodású emberekkel kapcsolódni tudj! Ha pedig Te magad indítasz a vállalkozásodhoz kötődő témában és az emberek szívesen becsatlakoznak, az nagy vizibilitást tud adni a témádnak és profilodnak. Pro tipp: ha szeretnél még többet tudni arról, hogyan maxolhatod ki a hashtagekből érkező forgalmat vagy éppen miként népszerűsíts egy saját keresőcímkét, nézd meg a most indult Hashtag kurzusom az online tudástáramban!
10 szuper Instagram kihívás a karantén idejére
Nézzünk tehát az én látókörömbe került sok-sok Instagram kihívás közül néhány olyan, kizárólag magyar kezdeményezést, amibe szerintem most érdemes lehet bekapcsolódnod, a #maradjotthon és #életünkakoronavírusidején hashtagen túl:
|
Az Instagram válasza a sok-sok terjedő kihívásra: itt az új kihívás sztorimatrica
A napokban új matricával bővült az interakciót segítő eszköztár az Instagram sztorin: megérkezett a kihívásmatrica (angolul challenge), amellyel még könnyebben vehetünk részt nemzetközi kihívásokban. Míg a fenti 10 Instagram kihívás a magyar közösségnek szólt, addig ez a matrica a globálisakhoz történő csatlakozást teszi lehetővé, és jelenleg sajnos nem is adható hozzá saját kihívás.
Hogyan használd? Ha felbukkan egy izgalmasnak tűnő Instagram kihívás más sztorijában, amelyhez szeretnél csatlakozni, egyszerűen csak tappolj rá a matricára az illető sztoriján, és el is készítheted a saját fotódat vagy videódat, majd meghívhatod Te is a saját barátaidat a kihívásba. De ha a galériádból szeretnéd feltölteni a már elkészített képet, vagy videót, amelyben teljesíted a kihívást, akkor utólag, a sztori publikálása előtt is eléred a többi matrica között a kihívásmatricát. Ha pedig elkezded bepötyögni a kihívás kezdőbetűit, feldobja az összes lehetőséget az Instagram. Kiválasztod a releváns kihívást, majd kihívhatod a barátaidat is automatikusan a matricán belül hozzáadva a jelöléseket. Ha látsz másoknál egy érdekes kihívásmatricát, akkor érdemes rátappolnod, hogy egyből meg tudd nézni az összes tartalmat, amit felcímkéztek az adott kihívással. De érdemes csak úgy is böngészni a kihívásokat, vagy beírni például a saját témád kulcsszavát (pl. „draw”), hogy lásd, milyen éppen futó challenge-ek vannak a témádban. Ha teljesen ismeretlen számodra az adott Instagram kihívás, akkor először is a keresőben a hashtagek között keress rá és nézd meg, pontosan mi is a feladat. Jó szórakozást hozzájuk 🙂
TANULJ TÖBBET: